Júl 5

Indul a Csillagnéző Portrék című dokumentumfilm sorozat

  Mértékem az Égbolt – Bartha Lajos Hosszú idő után, “órákon belül”  elindítjuk az ígért “Csillagnéző Portrék” dokumentumfilm sorozatot. Az első rész a hazai amatőrcsillagászat egyik legidősebb és legismertebb “utolsó mohikánját”, Bartha Lajost mutatja be. A kétrészes film első epizódja Lajos életútját az 1980-as évekig tárja a néző elé. A közel két évig tartó munka […]

máj 16

A Csillagnézők a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon

Váratlan öröm érte a hazai amatőrcsillagászokat.   Tavaly év végén, Mizser Attila javaslatára beadtuk pályázatunkat a Gödöllöi Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra, mely az elmúlt öt év során Európa egyik legnevesebb természetfilm seregszemléjévé nőtte ki magát. A pályázati kiírásnak megfelelően nyújtottuk be a pályázatot, amit be is fogadtak, ez előzetes zsűrizésre a filmet is feltöltöttük. Majd alig […]

feb 23

Születésnap-tár

    Február tizenkilencedike a csillagászoknál is jeles nap.  Az idei esztendő e napján a Magyar Csillagászati Egyesület újjáalakulása 30. évfordulójának örülhettünk és – hogy rohan az idő! – egy esztendővel ezelőtt, e sorok írásával nagyjából egyidőben fejeződött be a Csillagnézők premier vetítése a Magyar Tudományos Akadémián. Nem mellesleg a világnézeti kijelentéseivel egyházi berkekben anno […]

nov 18

Csillagnéző Portrék sorozat

Hamarosan új dokumentumfilm sorozattal jelentkezik a Csillagnézők Produkciós Iroda. 45-50 perces részekből fog állni az a dokumentumfilm sorozat, melynek első részét ezen a héten forgattuk Budapesten. Az önálló életrajzi epizódok a hazai műkedvelő csillagászat neves alakjait mutatják be, olyan amatőrcsillagászokat, akik életük során kiemelkedően sokat tettek a mozgalom létrehozásárt, működtetéséért, fenntartásáért. A több kamerával forgatott […]

nov 3

Ingyenesen letölthető a Csillagnézők!

A tegnapi estén megtörtént a szinte elképzelhetetlen: a Duna World televízió teljes terjedelmében levetítette a Csillagnézőket. Mi, a film készítői úgy érezzük, nagy dolog ez, egy mélyen titkolt vágyunk vált valóra azzal, hogy az MTVA előzetes megtekintés után teljes mértékben alkalmasnak találta a magyar amatőrcsillagászokról film közzétételét. Ami ráadásul mindannyiunkat meglepett, hogy nem kértek semmiféle […]

okt 10

Csillagnézők a Magyar Televízióban

Örömmel adjuk közre a jó hírt: Az MTVA és a Csillagnézők Produkciós Iroda között létrejött szerződés értelmében a Magyar Televízió közszolgálati csatornáin adáskiosztástól függően 2021 július 31-ig négy alkalommal kerül adásba filmünk, a Csillagnézők. Az első sugárzás időpontja:  

Sze 27

Mutasd meg távcsöved! – 2018.

Évek óta hagyomány, hogy az MCSE az augusztusi nyári tábor előtt felhívást tesz közzé, melyben arra kéri a leendő táborlakókat, hogy ha van rá lehetőségük, hozzák el egyedi építésű távcsöveiket és mutassák meg azokat a közösségnek. Az elmúlt évtizedekben ez amolyan elmaradhatatlan műsorszámmá vált Tarjánban, nem volt ez másként idén sem. Ez alkalommal öt bemutatót […]

Sze 21

Kozmikus hatások és kockázatok – interjúk

Az MTT idei tarjáni táborában augusztus 10-én, amolyan szabadegyetem jelleggel a fenti összefoglaló címmel hallhattunk öt előadást. Ezek mindegyike a Naprendszeren belüli égitestek kutatásával foglalkozott, az előadásokat az e kutatásokban részt vevő, azokat koordináló szak- és amatőrcsillagászok tartották. A Csillagnéző Produkciós Iroda az MCSE felkérése egy interjú-sorozatot készített az előadókkal, ezt adjuk most közre:  

aug 28

A 2018-as Kulin György-díj átadása

Megtisztelő és felemelő pillanatoknak voltunk tanúi és részesei Tarjánban az idei MTT-n. Augusztus 11-én este az MCSE elnökségének döntése alapján átadták az egyesület érdekében, az egyesületért kifejtett munka elismeréseként odaítélt okleveleket és díjakat. Az elnökség korábbi felkérése alapján várták (és figyelembe vették) a tagság javaslatait is az MCSE legrangosabb elismerésének, a Kulin György-díjnak átadásához. 2018-ban, […]

aug 18

Farkas Bertalan: a csillagászat velünk született finomság…

Kiemelt vendég érkezett az MCSE idei nyári táborába, Tarjánba. Farkas Bertalan űrhajós látogatott el az idei MTT-re. Mivel a Csillagnézők Produkciós Iroda az MCSE felkérése amúgy készített interjúsorozatot a táborban előadást tartó szakcsillagászokkal, nem volt kérdés számunkra, hogy Farkas Bertalantól is kérünk egy pár perces beszélgetést. Ő nagy örömünkre ezt azonnal elvállalta. Nagy öröm számunkra, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás