feb 23

Születésnap-tár

 

 

Február tizenkilencedike a csillagászoknál is jeles nap.  Az idei esztendő e napján a Magyar Csillagászati Egyesület újjáalakulása 30. évfordulójának örülhettünk és – hogy rohan az idő! – egy esztendővel ezelőtt, e sorok írásával nagyjából egyidőben fejeződött be a Csillagnézők premier vetítése a Magyar Tudományos Akadémián.

Nem mellesleg a világnézeti kijelentéseivel egyházi berkekben anno komoly kozmikus vihart korbácsoló Kopernikusz is napra pontosan 546 esztendővel ezelőtt látta meg a “Nap-világot”.

Egek, hogy elment az Idő! 546 év, 30 év, egy év… De miről is szól egy születésnap? Kinek miről…

Adamis Anna 1975-ben a Harmincéves vagyok című Presser musicalben így ír: “Torták, rózsák, égő gyertyák, Néhány szívből jövő kívánság. Ha elmúltál már ennyi, meg ennyi, nem kell azt úgy a szívedre venni”

A születésnap a fenntartható és fenn is tartott fejlődés elindulásáról szóló megemlékezés. Amikor jól esik egy pillanatra megállni, és némi kellemes emelkedettséget érezni emlékeink irányába. Lett légyen az 546, 30, vagy mindösszesen csak egyetlen árva esztendő.

Mi tagadás… jól eső érzés ”születésnaposkodni” az MTA-n kerek egy esztendővel ezelőtt történteken.

Ha egészen őszinte akarok lenni, én bizony igazából nem emlékszem semmire! Életem egyik legstresszesebb napja volt a Csillagnézők bemutatása. Pörögtek az események, gyakorlatilag egy, a folyamatos történést jelző, állandó morajlás volt a fejemben.  Mindössze egy nagy massza, amire emlékszem és ebben szinte nem történt semmi változás az eltelt egy esztendő során sem.  2018. február 19. mintha nem is lett volna.

Másnap vártam, hogy rám törjön a felszabadultsággal telt eufória, a remélt megkönnyebbülés, no meg a titkon azért vágyott siker áhított beteljesülésének öröme.

De semmi sem történt. Elkezdődött egy újabb nap, az égitestek tovább rohantak a maguk által már unalomig ismert pályájukon, este a csillagok meg ugyanúgy viháncoltak az égen, mint mióta ismerjük egymást. Reggel kávé, autóút, telefonok, ügyintézés, este vacsora. Na persze a közvetlen mikroklímám szinte csak a megelőző nap MTA-s ünnepét emlegette, és beszédtémáink pár napig nem is vettek másfajta irányultságot.

Nem akarok most különösebb villanásokat kiemelni annak a napnak a történéseiből, aki ott járt, úgyis emlékszik az események izgalmára. Emlékszik rá, milyen sokan voltunk, mint ahogy arra is nagyon jól emlékszik, micsoda jó dolog volt “műsoron kívül” találkozni az évente csupán egy alakalommal (MTT) összeverbuválódó amatőrcsillagászok seregével.

Egy év távlatában azért rendszeresen felvillan egy vissza-vissza térő momentum, nevezetesen az MTA-n jelenlévő emberekből áradó öröm. Újra találkozni, elmeséni a nyár óta eltelt időszak történéseit, megosztani újabb tapasztalatokat és – ahogy elmesélték – várni a vetítés kezdetét. Igazi örömforrás a magunkfajtának.

Volt abban a napban valami különleges. Valami olyasmi, ami eddig ritkán jutott osztályrészül. Nevezetesen az, hogy a Magyar Csillagászati Egyesületet, és az általa terelgetett amatőrcsillagászokat beengedte a hazai tudomány legfőbb műhelye. És – ha kimondatlanul is – de ez átitatta az egész napot. Az pedig, hogy Uránia az MTA dísztermének a mennyezeti freskójáról vigyázta azt az estét, az volt a pont az “i”-n.

Sokinden történt a Csillagnézőkkel egy esztendő alatt.

Az első hetekben meghatóan sokan kérdezték tőlem, hogy milyen érzés fürödni a sikerben? Mindig azzal hárítottam el az erre adható választ, hogy nem fürdök én semmiféle sikerben, ami aznap ott történt, az minden hazai amatőrcsillagász öröme. És ezt azóta is pontosan így érzem.

A televíziós interjúk, a National Geographic Magazin cikkei, rádióműsorok, soha nem hallott, független filmkritikai portálok meghatóan pozitív véleménye, a film londoni bemutatója és nem utolsósorban a novemberi televíziós sugárzás mind a hazai amatőrcsillagászok sikere. Voltak, akik azt írták nekem, hogy a Csillagnézők a jelen kor “Hobbym, a csillagos ege”.

Na, itt szeretnék egy kicsit elidőzni…

Nem, nem az. Több okból sem az. Először is sosem akart, deklaráltan nem akart az lenni. Egyszerűen mindig azt éreztem, hogy ha tudnánk is olyan hatású filmet forgatni, nem lenne jogunk hozzá. De nem tudnánk. Egyszerűen ma nem lehet olyan filmet készíteni, hiába a legmodernebb digitalis technológia alkalmazása. Mert ez nem a technológiáról szól.

A Kulin film egy ereje teljében lévő életpálya és egy már akkor meglévő hatalmas tudás és bölcsesség eredménye. Egy olyané, amit Kulin György a személyiségében, létében hordozott, és amire az egész 69-es film támaszkodott. Az ő tapasztalata, boldog, és keserűbb időszakai érlelték olyan hatásúvá a “Hobbym, a csillagos eget”, amilyennek ismerjük. Senki más nem tudta volna úgy megcsinálni, mint ő. Zseniális ötvözete és időzítése volt az ő ismeretterjesztő munkájának és az ilyesfajta tudásra éhező emberek vágyának. És ne felejtsük el Kollányi Ágostont sem, akinek a munkássága a megszülető magyar természetfilmezés alapja volt.

Csodálatos emberek, csodálatos életpályák.

Bihari Puhl Levente portré festménye

Közhely, hogy ma persze már nem azt a világot éljük. De bizony, nem ám! És hogy őszinte legyek, nem vagyok benne biztos, hogy a mi Gyurka bácsink repkedne örömében, ha ismerné a mai világot. Pedig bizony, neki is volt elég baja saját korának eseményeivel, sokan nem is tudják, micsoda küzdelmek, nem egyszer gyalázatos történések nehezítették életét a hatvanas-hetvenes években. Ő azért dolgozott, hogy a “csillagászat érzése” összekovácsolja az embereket. Hogy minél többet együtt lehessenek az égbolt kedvelői személyesen, hiszen ő nagyon is jól tudta, hogy mondhat bárki bármit, de az amatőrcsillagászat nem egy “one man show”, nem egy egyszemélyes tevékenység. Nagyon is jól tudta, hogy a megszerzett öröm megosztásánál nincs magasztosabb cél. Számomra elképesztő, milyen professzionalizmussal ötvözte bele mindezt az egyesület akkori életének szervezésébe. Valljuk be, ennek meg is lett az eredménye. És itt nem az akkoriban évente 1500 fővel bővülő egyesületi létszám a mértékegység, hanem az, hogy ma, 2019-ben még mindig sokan tudjuk, mi is az a Kulin-i örökség. Mi több, használjuk is.

Az imént azt írtam, hogy ő nem feltételnül örülne a mai világ történéseinek. Ő azonnal, sokkal hamarabb, mint sokan mások észlelte volna, hogy ez a folyamat itt a XXI. század elején bizonyos szinten visszafordulni látszik. A ma fiataljai, sok amatőrcsillagász számára mintha ez a tevékenység kezdene egy kicsit az emlegetett “one man show” irányába indulni. Facebook-on kommunikálunk, Twitteren üzengetünk, Instagram-on mutatgatjuk fotóinkat. Mintha ritkulni látszana a személyes együttlét jelentősége, mi több, az ez irányú igény is. Ezért is nagyon hasznos, hogy az MCSE táborokat, csoportos együttléteket szervez álhatatos munkával. Bizony a legtöbbeknek fogalma sincs róla, hogy az MCSE mai vezetése micsoda elképesztő munkát végez azért, hogy – okosan használva az elődök kivételes örökségét -, fenntartsa és működtesse a műkedvelő csillagászok Univerzumát. De ugyanilyen fontos az is, hogy országszerte vannak kisebb csoportosulások, baráti társaságok, akiket a csillagászat adta öröm tart össze, emel ki a jelen időszak itt-ott észrevehető céltalan sivárságából. Csodálatos dolog ez, és szent meggyőződésem, hogy ezt igenis fenn kell tartani!

Gyurka bácsi életútja második szakaszának legfőbb törekvése volt távcsövet adni az emberek kezébe. Megteremteni a lehetőségét az égbolt megfigyeléséhez szükséges eszközök saját elkészítésének. Mérföldkő volt ez a hazai mozgalom életében. Szinte mániákusan dolgozott ezen, és talán maga sem tudta meg sosem, mennyi embernek szerzett örömöt, hány fiatalt indított el egy olyan úton, amiről letérni nem nagyon akartak. Mára persze talán átalakult a “Kulini örökség” értelmezése, nem hiszem, hogy nagyot tévedek, ha azt mondom, hogy mára kevesebben értik, mit is jelent ez. Persze természetes folyamat mindez, a társadalom előrehaladottsága, a technikai fejlődés és az ebből eredő csoportos és személyes igényszintek is jelentősen megváltoztak. A ma embere nem érti, mi a jelentősége annak, hogy “távcsövet adni az emberek kezébe”, “megszenvedni” az áhított eszköz elkészítését és ebből fakadóan nem látjuk át a “Kulin élmény” értelmezését sem, hiszen nem tudjuk milyen érzés az, amikor saját magunk készítette távcsövünk mutatja meg először a Jupiter holdjait (eltekintve persze a nagyon kevés, egyre kevesebb kivételtől). 2019-ben talán nem szentségtörés kimondani azt, hogy ez ma nem baj. Ezt a fejlődés hozta, hozza magával, de azt sosem szabad elfelejtenünk, hogy honnan eredeztethető mindez. A Kulin műhely optikai elemei sem hasonlíthatók a mai eszközökhöz, de ez nem baj, és nem is ez a cél. De akár tetszik, akár nem, akár értjük, akár nem, ma is ebből az örökségből építkezünk és bizony nem lenne ördögtől való, ha ma is egy saját távcső barkácsolásával kezdhetnénk bele a csillagászatba és nem rögtön a mindent tudó bolti távcsövek lennének a kezdőpontjaink. Talán nem kell ecsetelnem, miért…

És itt kanyarodok vissza a Csillagnézőkhöz, mert azt az állítást teljesen magaménak érzem, hogy a film is ebből az örökségből építkezik, megpróbálva azt átültetni a XXI. század világába. Talán ennyiben tudok azonosulni azzal, ahol a két film valamelyest összekapcsolódik. Mint láthattuk, nem csak a két mozit, de a két korszakot is nagyon nehéz összehasonlítani, azt azonban sosem szabad elfelejteni, hogy a hazai amatőrcsillagászat őrületes és büszke szerencséjét képezik azok az alapok, amiket dr. Kulin György és társai raktak le oly stabilan.

A Csillagnézők talán legnagyobb eredménye volt, hogy a Duna World televízió tavaly februárban teljes terjedelmében levetítette, és az MTVA 2021-ig a fenálló szerződés értelmében még háromszor megteszi ezt, valamelyik közszolgálati csatornán. Soktízezer emberhez jutott és jut el ezzel az amatőrcsillagászat üzenete, ugyanakkor nincs értelme azt boncolgatni, hogy volt-e olyan hatása a jelen kor televíziós sugárzásának, mint volt ez a hatvanas évek végén. Hiszen teljesen egyértelmű a válasz: nincs. Hogyan is lehetne…

A bemutatás egyéves évfordulóján a napokban leültem és egyszuszra megnéztem a Csillagnézőket. Fél éve nem láttam, pedig ha valaki, akkor én szóról-szóra tudom a film minden molekuláját. Bizony, jó érzés volt megnézni!

Próbáltam, erősen koncentrálva fókuszáltam arra, hogy ne törjenek fel bennem olyan érzések, hogy “na, ezt már másként csinálnám, csinálnánk”. De persze ez hiú ábránd volt, bizony nem kevés helyen éreztem jelentőségét bizonyos változtatások szükségességének. De aztán hamar meggyőztem magam arról, hogy nem, ezt nem szabad, meg kell hagyni olyannak, amilyen. Minden hibájával.

Barátaimmal, élén Kelemen Petivel, a Csillagnézők “vezopjával” a jövőre fókuszálunk, és ami egyben némi elégedett örömmel is eltölt az a talán nem szerénytelen állítás, hogy a film e terveink alapját lerakta.

Mint korábban már hírt adtam róla, folyamatban van a Csillagnézők Portrésorozat elkészítése, melynek első része Bartha Lajost mutatja be. Nagyobb vállalkozás ez, mint hittem! Még ha nem is akkora apparátus és technikai seregszemle kellett a forgatáshoz, mint a Csillagnézőkhöz, de e kész anyag immáron sokadik végignézése után bizony kijelenthetem, nagyon komolyra és izgalmasra sikeredett a sorozat első része, – pontosabban az első két része. Ugyanis a rögzített, közel ötórás anyagban Lajos minden szava folyékony arany, egyszerűen képtelenség és badarság keményszívű, zord rendezőként viselkedve kíméletlenül feldarabolni és szétvagdosni az egész anyagot. Így várhatóan két részes lesz az interjúfilm, április elején kerül “forgalomba” és ígérhetem: döbbenetesen izgalmas és érdekes, – mi több: tanulságos.

A sorozat újabb részeinek forgatása is előkészületben, a szinopszisok és a forgatókönyvek megírásának fázisában van.

A Csillagnézők Produkciós Iroda egyéb filmeket is készít jelenleg. A Fornax megrendelésére a LighTrack II utazómechanika “Így készült” technikai kisfilmje és a német Bresser megbízásából egy magyar fejlesztésű, Scientific Explorer Dobson távcső iprai-technológiai filmje már a forgatáson túl, készülőben van.

Végezetül egy születésnapi jó hír a Csillagnézőkhöz: a Gödöllői Természetfilm Fesztivál idei seregszemléje a filmet befogadta, hasonlóképpen a Kárpátaljai Természetfilm Fesztivál is. Innen kezdve már azon drukkolunk, hogy a versenyprogramba is bekerüljön… ezt majd a megfelelő grémium eldönti. Jelzésértékű, hogy e fesztiválra tavaly 1500 alkotással pályáztak.

Rajtunk, magyar amatőrcsillagászokon nem múlik…

 

Szőke Balázs

2019. február 19.

Facebook Comments

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás